Akcióban a kisebbek, rajt az osztrák ligában

Akcióban a kisebbek, rajt az osztrák ligában

2021-10-15

Öt korosztályos együttesünk lép jégre a hétvégén: míg az U14-esek, az U12-esek, az U10-esek és az U8-asok az országhatáron belül mérettetik meg magukat, addig a legidősebb, U18-as gárda külföldre utazik.

Szombaton kezdödik az osztrák bajnoki pontvadászat klubunk számára. Az alsóház első fordulójában a Kárpáti Farkasok az ausztriai Villachba utaznak.

A B3-as bajnokságban szereplő tizennégy éven aluli csapatunk az Érdi Jégcsarnokban fogadja szekszárdi ellenfelét, a mini korosztály kék bajnokságának aktuális fordulóját pedig szintén az Érdi Jégcsarnokban rendezik a Kárpáti Farkasok, a Kanadai Magyar Hokiklub, a Sportországi Cápák, a MAC, valamint a Debreceni Hoki Klub részvételével.

A vasárnapi programot szupermini korosztályos sárga bajnoki meccsek nyitják hazai környezetben. Ezen a Kárpáti Farkasokon kívül a Sportországi Cápáknak, a GP Szegedi Vízműnek, illetve az Óbuda Hockey Academynek lesz jelenése. Mindeközben az U12-esek kék bajnokságban szereplő csapata Miskolcon, piros együttese pedig Baján fog vendégeskedni.

A szombati program:

U18 ICE Junior Liga, Villach, Ausztria

EC VSV - Kárpáti Farkasok 15:30

U14 B3: Kárpáti Farkasok B – Szekszárdi Jégmadarak, 16:45

U10 kék bajnokság, Érdi Jégcsarnok

Kárpáti Farkasok – KMH, 12:45

Kárpáti Farkasok – Sportországi Cápák, 13:12

Kárpáti Farkasok – MAC, 14:21

Kárpáti Farkasok – DHK, 14:48

A vasárnapi program:

U12 kék bajnokság

DVTK Jegesmedvék – Kárpáti Farkasok, 12:55

U12 piros bajnokság

Bajai Lurkók – Kárpáti Farkasok C, 13:45

U8 sárga bajnokság, Érdi Jégcsarnok

Kárpáti Farkasok – Sportországi Cápák, 12:15

Kárpáti Farkasok – GP Szegedi Vízmű, 12:35

OHA – Kárpáti Farkasok, 13:10

Sportországi Cápák – Kárpáti Farkasok, 13:30

(Fotó: Utánpótlás Sportfotó)