Belevágnak a sűrűjébe az U12-es Farkasok is

Belevágnak a sűrűjébe az U12-es Farkasok is

2019-10-05

Ismét egy történelmi pillanathoz érnek a Kárpáti Farkasok: U12-es csapatunk első hivatalos mérkőzését vívja vasárnap a korosztályos "sárga" bajnokságban. Nagy út elején állunk. Az eredményt hivatalosan nem számolják, de biztosak vagyunk benne, hogy sok jó meccsünk lesz. Hajrá Farkasok!

A Kárpáti Farkasok U12-esei Kaposváron, a KASI USE (Kaposvári Városi Sportiskola Utánpótlás Sportegyesület) együttesével csapnak össze a 2019-2020-as bajnokság első fordulójában, ami a csapatunk és klubunk számára is első hivatalos mérkőzésünk lesz ebben a korosztályban. A vasárnap 13 órakor kezdődő mérkőzésre készülő csapat edzője, Dósa Dávid mondja el, hogy mire is számít ő a bajnokságban.

„18 mérkőzés vár ránk a bajnokság során. Célunk ezt a számot megnövelni akár 30-ra is, azaz edzőmeccseken játszani, mivel egy meccsnél jobban semmi nem fejleszti a gyerekeket. Úgy gondolom, a csapatunk az első edzések, azaz február óta rengeteget erősödött mind az érkező játékosoknak, mind pedig a rengeteg edzésmunkának köszönhetően. Még mindig sokat kell tanulnunk erről a sportról, viszont azt gondolom, hogy még időben vagyunk, hála a bajnoki rendszerünknek mivel még ebben a korosztályban nincs eredmény számolás.

 

Biztos vagyok benne, hogy erősebb csapatokkal is fogunk találkozni, viszont nekünk az számít, hogy a gyerekek küzdőszellemét erősítve egy meccsre se menjünk úgy ki, hogy esetleg mi vagyunk a gyengébbek. A bajnokságban lesznek szorosabb mérkőzéseink, és lesznek győzelmeink is, még ha 0-0 is lesz a hivatalos statisztikában”.

A csapatunk jelenleg 24 főből áll, közülük 7 játékos számít második évesnek, azaz ebben a korosztályban az idei lesz az utolsó számukra és feljebb fognak lépni. A további 17 játékos jövőre is a mostanihoz hasonló körülmények között fog tudni mérkőzésekre járni. A bajnokság lehetővé teszi azt is, hogy az erősebb U10-es gyerekek lehetőséget kapjanak az U12-es meccseken is. Így körülbelül még 8-10 plusz játékossal tudunk számolni a keretben. Terveink szerint minden játékos meg fogja kapni a lehetőséget 1-1 mérkőzésre legalább. További gyarapodásra is számítunk, várjuk azokat a gyerekeket, akik jelenleg még máshol jégkorongoznak, hiszen korábban Érden erre nem volt mód de lakhelyük, iskolájuk itt, vagy a közelben van és az érdi sportolási lehetőség könnyebbséget jelent számukra. „Az első bajnoki mérkőzésünk Kaposvár ellen lesz, egyből egy túrával kezdjük. Bízom benne, hogy főleg a szezon elején meg fog látszani a különbség a többi olyan csapattal szemben, akik nem tudtak folyamatosan jégen készülni. Bízom a jó kezdésben, és úgy, ahogy a legelső edzőmeccsünk (a Szigeti Bikák ellen) és a második edzőmeccsünk (az Óbudai Gepárdokkal) közti is látható volt a változás, a fejlődés, reményeim így alakul majd szépen a bajnokság alatt is a csapat és a játék” - mondja Dósa Dávid.

A szülők szerepe ebben a korban még elengedhetetlen. Igaz, mi már az önállóságra neveljük a gyerekeket, de ha a szülők nem tennének meg mindent, a gyerekek se tudnának edzésre, meccsre járni. Én úgy látom, hogy szerencsére egy nagyon jó és nyitott közösség alakul, alakult ki. Segítenek egymásnak, segítenek a csapatnak és segítenek a gyerekeknek is! Bízom benne, hogy a jövőben is ugyanígy tudnak együtt működni és jó szurkoló/szülői közösséget alkotni.