LETETTÉK A JÉGCSARNOK ALAPKÖVÉT

LETETTÉK A JÉGCSARNOK ALAPKÖVÉT

2018-03-29

Jégcsarnok épül Érden: a Kárpáti Farkasok sportegyesület az érdi önkormányzattal együttműködve, TAO-s támogatásból és befektetői forrásból építi meg az Érd Aréna mellett a jégkorong utánpótlás-nevelést szolgáló létesítményt. A jégpálya lehetőséget nyújt majd a szabadidős, valamint az iskolai sporttevékenységekhez is – hangzott el a jégcsarnok alapkőletételén.

Az ünnepséget a Magyar Jégkorong Szövetség, Hargita Megye Tanácsa, a járás, az önkormányzat, a helyi sportegyesületek, a környező települések vezetői, képviselői jelenlétében tartották csütörtökön. Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő az alapkőletételen kiemelte: a kormány előtérbe helyezi nemcsak az élsportot, hanem az utánpótlás nevelését is.

– Nagy merészség azt mondani, hogy Érd sportváros, de nem merészség azt mondani, hogy Érd sportváros lesz – hangsúlyozta Aradszki András országgyűlési képviselő, hozzátéve:  a sport az egészséges nemzet alapja; minden egyes sportlétesítmény átadása egy-egy lépés ennek eléréséhez.

Az államtitkár kiemelte azt is: a jégkorong sportágnak olyan bajnoki rendszere van, amely az anyaországi és az erdélyi csapatokat egyaránt magában foglalja. Ez is mutatja azt, hogy a magyarság a Kárpát-medencében egységes nemzet, és a Kárpát-medence arculatát meghatározó nemzeti erő.
– Ez a XXI. század sportja, amely magában hordozza mindazon képességek megszerzését, ami ebben a században az ember számára szükséges: a kitartást, a szorgalmat, az elkötelezettséget, a taktikát, a technológiát – zárta szavait az országgyűlési képviselő.

Sárfalvi Péter, az Emmi nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az alapkőletételen azt hangsúlyozta: ezzel a beruházással Érd tovább erősíti a kormány legfontosabb sportpolitikai céljait.
– Ez a négy cél az utánpótlás-nevelés, az élsport támogatása, a sportinfrastruktúra fejlesztése – e területen szintén kiemelkedően teljesít Érd –, és a nagy nemzetközi versenyek magyarországi megrendezése. Gratulálok a városnak, és ki merem mondani: Érd igazán sportos város. Köszönöm az országgyűlési képviselő és a polgármester munkáját, hiszen az ő lobbitevékenységük nélkül ma nem ünnepelhetnénk itt – mondta a helyettes államtitkár, aki azzal zárta szavait: Érd példakép lehet a többi hasonló méretű város előtt.

T. Mészáros András polgármester az alapkőletételen felelevenítette azokat a lépéseket, amelyeket az elmúlt esztendőkben a város vezetése a helyi sportélet fellendítéséért, a különféle sportolási lehetőségek megteremtéséért tett, a tanuszoda létrehozásán át a sportcsarnok átadásáig.
– Ez a folyamat, ami 2007-ben elindult, nem áll, és nem is állhat meg: hetvenezer ember él a városban, sok fiatal és gyermek, sok sportolni szerető ember. Ezért fontos, hogy az utánpótlás bázisa is megszülessék – mondta T. Mészáros András, aki beszélt a helyi sportsikerekről is.
– Remélem, pár év múlva már a Kárpáti Farkasok eredményével is dicsekedhetünk – tette hozzá.

A jégcsarnokot megépítő Bayer Construct vezérigazgatója, Balázs Attila elmondta: a jégcsarnok alapterülete 2020 négyzetméteres lesz, a pályatest 60×26 méteres, és nyolc öltözőblokk tartozik majd hozzá. A jéghűtés a mai legkorszerűbb rendszerrel valósul meg, megújuló energiaforrások mellett geotermikus energiát is felhasználnak majd. A létesítmény nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. A csarnok várhatóan jövő tavaszra készül el.
– Bízunk benne, hogy a jégcsarnok jó lehetőséget biztosít majd Érd és a környező települések jégkorongozó és jégkorongozni vágyó gyermekeinek – zárta szavait.

A Kárpáti Farkasok (korábban Hargitai Farkasok) 2006 óta működik, OB III és OB IV osztályokban sikeresen versenyzik. Eddig nem rendelkeztek saját jégpályával. A csarnok átadását követően elindíthatják utánpótlás bázisuk kiépítését, az érdi és környező települések gyermekeinek toborzását.