KÁRPÁTI FARKASOK KÖZLEMÉNY 2020.03.13.:
 
A Kárpáti Farkasok az MJSZ ajánlásával összhangban felfüggeszti a jeges és száraz edzések megtartását a mai naptól kezdődően határozatlan időre.
 
Megkérünk mindenkit, hogy aki teheti vigye haza a felszerelését a mai napon a jégcsarnokból!
 
A jégcsarnokot és az öltözőket is fertőtlenítjük!
 
Kárpáti Farkasok Vezetősége
 
MJSZ KÖZLEMÉNYE 2020.03.13.:
 
Tisztelt Sporttársak!
 
A Magyar Jégkorong Szövetség a jelenlegi helyzetben minden tőle telhetőt megtesz a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzésért és védelméért. A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében emiatt az MJSZ főtitkára úgy határozott, hogy a versenyrendszer keretében megrendezésre kerülő valamennyi, utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli. Tekintettel arra, hogy a hazai és a nemzetközi infektológusok és járványügyi szakemberek álláspontja szerint a közösségi érintkezés korlátozása segíthet a koronavírus terjedésének megállításában, ezért az MJSZ a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen. Javasoljuk, hogy az edzők egyéni edzéstervek összeállításával, elemzések végzésével és a felkészülési programok részletesebb megtervezésével és képzési anyagok tanulmányozásával készüljenek a következő szezonra. A játékosok esetében pedig egyéni skill fejlesztés, erőnléti fejlesztést javaslunk az edzővel való folyamatos konzultáció mellett.
 
Célszerű lehet a pályák üzemeltetőit is mielőbb tájékoztatni – a környező országokban számos helyen a jégfelületek mielőbbi leengedéséről döntöttek.
 
Az egyes bajnokságok állásának felmérése jelenleg zajlik, a végeredmény kihirdetésének megvalósulására vonatkozóan, illetve amennyiben sor kerül rá, úgy a konkrét végeredményről a későbbiekben értesítünk benneteket.
 
Kérünk benneteket, hogy a fenti intézkedést vegyétek a lehető legkomolyabban és maximálisan törekedjetek a fent leírtak érvényre juttatására!
 
Az MJSZ sajnálatát fejezi ki, hogy így kell véget érnie a 2019/2020-as bajnoki évadnak, jelen körülmények között azonban az egészség megóvása minden más célkitűzést felülír!
 
KÁRPÁTI FARKASOK KÖZLEMÉNY 2020.03.11.:
 

Tisztelt Látogatók!

Tekintettel arra, hogy az új koronavírus helyzet miatt a Kormány rendkívüli jogrendet hirdetett, melyben megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását, az Érdi Jégcsarnokban ezt a létszámot meghaladó rendezvényt, mérkőzést szervezni, megtartani tilos!

Ennek megszegése súlyos jogi következményekkel jár.
A fentiek miatt a jégpálya üzemeltetője, a Kárpáti Farkasok edzői és a munkatársai intézkedni fognak, hogy rendezvény, mérkőzés alkalmával 100 főnél több személy (melybe beletartoznak a résztvevők, szurkolók, létesítmény dolgozók és egyéb közreműködők) ne tartózkodjon a létesítményben, adott esetben zárt kaput rendelünk el.

A fentiekkel összhangban, 2020.03.12-től határozatlan ideig a szupermini és mini edzések látogatása szülők részére korlátozott. A gyerekek öltöztetésében tudtok segíteni, de jégpálya területén korlátozottan tudtok tartózkodni.

A Magyar Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint a bajnoki mérkőzések ZÁRT KAPUS rendezvények lesznek, így csak a mérkőzések hivatalos résztvevőit (játékosok, hivatalos személyek) tudjuk beengedni a jégcsarnokba.

Akinek bármilyen influenzás tünete van, kérjük ne látogassa a jégcsarnokot, felelősek vagyunk egymásért is.

Kérjük, hogy a fentiek végrehajtásában legyenek közreműködők és megértők.

Antal Áron

Létesítményvezető
Érdi Jégcsarnok