U14: Megtapasztaltuk, hová kell felfejlődni

U14: Megtapasztaltuk, hová kell felfejlődni

2021-05-31

A Kárpáti Farkasok a magunk mögött hagyott szezonban nevezett először csapatot az U14-es korosztályban.

Lehetett volna könnyebb utat is választani a tapasztalatszerzéshez, de mi a legerősebb mezőnyben, az „A” bajnokságban indultunk. Az év következtetéseit osztja meg velünk Hamvai Szilárd vezetőedző.

Ez volt az első szezon, amikor a Kárpáti Farkasok U14-es csapatot indított. Mi volt akkor a célkitűzés, és mennyire sikerült ezt megvalósítani?

Tudtuk, hogy kemény fába vágjuk a fejszénket, hiszen „A” bajnokságban indultunk. Sok új játékos érkezett, különböző helyekről így a szezon legelső szakasza azzal telt, hogy összhangba kerüljön a csapat. A bajnokságba úgy mentünk bele, hogy tudtuk: nem mi leszünk a legütőképesebb csapat. Az volt a cél, hogy megtapasztaljuk hova kell felfejlődni, milyen hokira van szükség ahhoz, hogy évek múltán eredményes csapatunk legyen. Ahogy mentünk bele a szezonba, a közepe fele már szoros meccseket tudtunk játszani azokkal a csapatokkal, akik ellen az első meccseken 10 feletti gólkülönbséggel zártunk. Mindenképp nem várt mértékben fejlődtek a srácok, amivel maximálisan elégedett vagyok.

Az U14 az első korosztály, ahol hivatalosan is jegyzik az eredményeket. Ez az elmúlt évad ebben a tekintetben nem sok sikerélményt hozott, de „tanulóévben” ez érthető. Te hogyan láttad, ez előre tudható volt, vagy csalódás azért ez így?

Sajnos a győzelmet nem gyakran tudtuk ünnepelni, nagy múltú csapatok ellen mérkőztünk meg egész szezonban, ami nem volt egyszerű. Számítottunk erre, tudtuk, hogy nem lesz olyan meccs, ahol nem kell beleadni 100% munkát. Tisztán emlékszem a szezon elején 13-1-es vereség elszenvedése után a bajnokság közepén sikerült egy 5-5 döntetlent kihozni ugyanazzal az ellenféllel. Habár a statisztikák alapján nem sok győzelem van a nevünk mellett, de a meccs képe, játékunk és az gólkülönbségek is nagy fejlődést mutattak.

Mennyire volt nehéz feladat ilyen körülmények közt is motiválni a gyerekeket, elérni, hogy a szülők is bízzanak abban, hogy itt fejlődni tud a gyerekük?

Szerencsére nem volt nehéz dolgom, a srácok nagyon keményen dolgoztak egész szezonban. Mindig ki lettek emelve a jó megmozdulások, az okos játékok, jó helyezkedések és így hamar megtanulták mi kell a sikerhez. A sikert nem feltétlen a győzelemben mértünk, voltak mérkőzések amikor kikaptunk, de annyi energiát sikerült beleadnunk a játékba, hogy láttuk az ellenfélen, hogy nincs egyszerű dolga. Ilyenkor a rutin döntötte el a meccset, de mindenki érezte, hogy nem vagyunk olyan messze a másik csapattól.

A következő szezonra nyilván úgy készül mindenki, hogy a tavalyihoz képest előre lépjen. Nektek miben kell fejlődnötök?

Idén is elmondhatom, hogy egy viszonylag új csapattal vágunk neki a szezonnak, mert jelenleg 24 játékos lépett korosztályt a tavalyi U12-ből. Biztos vagyok benne, hogy sok győzelem vár ránk, de nyilvánvalóan meg kell dolgoznunk érte, hiszen továbbra is remek ellenfelekkel fogunk megmérkőzni. Tavaly a 16. helyen zártunk, idén legalább 6 helyezést szeretnénk javítani. Kíváncsi vagyok mire lesz képes az új csapat. Sokat erősödtünk és a nyári felkészülés fő része még előttünk van. Az előző szezonban sajnos nem tudtunk megfelelően alapozni, bízom benne, hogy idén nem szab gátat semmi a felkészülésben.