Új edzőnk: Sándor Székely Katinka

Új edzőnk: Sándor Székely Katinka

2020-09-18

Mosolygós fiatal hölgy érkezett a Kárpáti Farkasok stábjába, aki a legkisebbekkel kezdte el a foglalkozást első oktatói, edzői megbízatása során. Ismerkedjünk meg Sándor Székely Katinkával!

A 19 éves Katinka Gyergyószentmiklóson kezdte a jégkorongozást, majd itt, Magyarországon folytatta a pályafutását, az U18-as magyar női válogatott színeiben két világbajnokságon is játszott. Jelenleg is aktívan jégkorongozik, a osztrák bázisú női ligában, a DEBL-ben is pályára lép egy budapesti női csapat színeiben. A Testnevelési Egyetem hallgatója, jégkorong edzőnek tanul, emellett nagyon fontos számunkra: a Kárpáti Farkasok edzőjeként kezdett dolgozni.
 
Még 20 éves sem vagy, miért látod jónak, hogy már most edzőként dolgozz?
Mivel mindig is szerettem jégen lenni és gyerekekkel foglalkozni, úgy gondolom, hogy ez a nekem megfelelő szakma és az egyetemi tanulmányaim során egyre inkább meg bizonyosodott bennem, hogy az edzői szak választása egy remek döntés volt számomra. A jégkorongos karrieremet nem adtam fel ezek mellett sem és jelenleg játszom egy női csapatban. Ez az első edzői munkám, és nagyszerű lehetőség a tanulásra, tapasztalatszerzésre. Nagyon örülök annak, hogy itt Érden, a Kárpáti Farkasoknál ilyen segítőkész kollégáim vannak.
 
Nagy kihívás lehet számodra ez a munka, hiszen edzői pályafutásod legelső állomása ez, hogyan éled meg a gyerekekkel való foglalkozást?
Nagyon szórakoztatónak találom, hogy egyszerre ennyi kisgyerekkel kell foglalkozni de nagy felelősséggel jár, hiszen ez egy meghatározó időszak a jégkorongos pályafutásuk során, mivel most tanulják meg a korcsolyázás, a jégkorong alapjait.
 
Mit tartasz a legfontosabbnak, amit egy edző a gyerekeknek át kell adjon?
Úgy gondolom, hogy az egyik fő feladatom a jégkorong alapjainak megtanítása és a sport megszerettetése minél több kisgyerekkel és ezenfelül fontosnak tartom, hogy példát mutassak számukra a pályán és a pályán kívül is. Ez a célom a Kárpáti Farkasoknál: minél több gyerekkel megszerettessem a sportot, és tudásomat átadjam nekik.
 
Örülünk, hogy velünk dolgozol, jó és eredményes munkát kívánunk Katinka! 
 
Hajrá Kárpáti Farkasok!