Utánpótlás körkép (2022. 1. 15-19.)

Utánpótlás körkép (2022. 1. 15-19.)

2022-01-19

Hat korosztály tíz csapata lépett jégre a Kárpáti Farkasok utánpótlásában a múlt héten. A betegségek és sérülések tizedelte U18-as együttesünk nagyot küzdött, ám így is borítékolható vereségeket szenvedett az osztrák juniorligában. Hétgólos sikernek örülhettek az U16-osok, az U14-esek viszont sikertelen játéknapon vannak túl.

U18, ICE Juniors League, alsóház
Budapest Jégkorong Akadémia – Kárpáti Farkasok 16–1 (3–1, 4–0, 9–0)
A Kárpáti Farkasok gólszerzője: Kuminka

Kárpáti Farkasok – Budapest Jégkorong Akadémia 4–9 (3–1, 0–2, 1–6)
A Kárpáti Farkasok gólszerzői: Polgár, Kuminka, Szűcs, Barna

Fekecs Norbert vezetőedző: „Múlt héten szerdán és szombaton a Budapesti Jégkorong Akadémiával játszottunk. Sajnos mindkét mérkőzésre elég kis létszámmal tudtunk kiállni a betegségek és sérülések miatt. Az első találkozón sajnos négy játékosunk megsérült, így a szombati mérkőzésen már csak tízen tudtunk kiállni. Szerdán idegenben játszottunk, az első harmadban egész jól tudtuk tartani magunkat, jól játszottunk, viszont sajnos a védekező harmadban elég nagy volt a káosz. A második harmadban még tudtunk koncentrálni, de érezhető volt, hogy az ellenfél nagy nyomást helyez ránk. A MAC jól játszott, többet korcsolyázott nálunk, így sokszor hagytunk üres embereket a védekező harmadban, nem tudtuk tartani a pozíciónkat. Sajnos az utolsó etapban ez igen erősen látszott, mert nagyon sok gólt kaptunk. A szombati mérkőzésen két sorral álltunk ki. A párharcot meglepő módon jól kezdtük és gólokat is tudtunk lőni, így az első harmadot három-egyre nyertük. A másodikban szintén jól játszottunk, bár látszódott már rajtunk, hogy fáradunk. A második harmad vége három-három lett. Sajnos a harmadik harmadra az a tíz ember elfáradt, így borítékolható volt, hogy nem fogjuk bírni az ellenfél nagy nyomását. Szétnyílt az olló és az ellenfél elhúzott mellettünk. A srácok nagyon nagyot küzdöttek, nagyon jól játszottak, mindent beleadtak, dicséretes munkát végeztek a szombati mérkőzésen.”

 

U16, I. csoport, alapszakasz
Kárpáti Farkasok – Debreceni Hoki Klub 7–0 (3–0, 3–0, 1–0)
A Kárpáti Farkasok gólszerzői: Kuminka (4), Barna, Molnár (2)

David Minárik vezetőedző: „Pár sérült játékosunk nélkül kellett kiállnunk a meccsre. Ennek ellenére nagyon aktívan kezdtünk, sokat korcsolyáztunk. Az emberelőnyös helyzetekben magabiztosabbak voltunk és megvalósítottuk azokat a dolgokat, amiket a bemelegítésen megbeszéltünk. Örülök, hogy a játékosaim a hatvan perc során végig koncentráltak és nem engedtünk gólt az ellenfélnek. Az egész csapat érdeme a győzelem, ám ez egy különösen szép nap volt a két Zsomborunk számára, a négygólos Kuminka és a szezon során először gólt nem kapó Egyed számára.”

 

U14, II. csoport, középszakasz
DVTK Jegesmedvék – Kárpáti Farkasok 7–1 (2–0, 2–1, 3–0)
A Kárpáti Farkasok gólszerzője: Tóth

Hamvai Szilárd vezetőedző: „Nagyon csúnya vereséget szenvedtünk a DVTK csapata ellen. Míg az ellenfélnél minden játékos egytől-egyig vért izzadt a pályán, mi csak hetvenszázalékos teljesítményt mutattunk. A cserében lévő játékosokból rendszerint csak két-három ember dolgozott, sorra lemaradtunk az emberekről, tisztán tudott lőni az ellenfél. Legutóbb hazai pályán meg tudtuk mutatni, mire vagyunk képesek, töretlen lendülettel játszottunk és csak a győzelem számított. Ennyivel voltunk most kevesebbek, nem adtuk bele a szívünket és a Miskolc megérdemelten nyerte a mérkőzést úgy, hogy hiányzott pár meghatározó játékosa.”

 

U14, V. csoport, alapszakasz
Kárpáti Farkasok B – FTC-Telekom B h.u. 2–3 (2–0, 0–2, 0–0, 0–1)
A Kárpáti Farkasok gólszerzői: Molnár, Papp

 

U12 kék
Újpesti TE – Kárpáti Farkasok 5–3

Hegyi Ádám vezetőedző: „Azért különösen fájó ez a vereség, mert már az első tíz percben kaptunk három gólt. Sajnos a gyerekek nem voltak készen a mérkőzésre a legelejétől, aztán pedig szép számmal jöttek a helyzetek, de nem tudtuk kihasználni őket! A bajnokságban mostantól számolják az eredményt és ezek alapján alakul majd ki a Magyar Kupa sorrend. A Vasas ellen készülünk, az a meccs szintén idegenben lesz vasárnap.”

 

U12 sárga
Kárpáti Farkasok B – Ifj. Ocskay Gábor JA B

 

U12 piros
Szigeti Bikák – Kárpáti Farkasok C

Csehy Zsombor vezetőedző: „Jó iramú, küzdős, ki-ki meccset játszottunk. Nagyon sok helyzetünk adódott az ellenfél kapuja előtt, de nem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél. Ellenfelünk vezetett kétszer is a játék folyamán, de sikerült ledolgozni a hátrányt, sőt a harmadik harmadban a vezetést is átvettük, amire már az ellenfél nem tudott válaszolni, ennek köszönhetően győzelemmel fejeztük be a mérkőzést.”

 

U10 sárga
Mini korosztályos sárga csapatunk szombaton a KMH SE B által rendezett tornára volt hivatalos a budapesti Tüskecsarnokba, ahol a házigazdák mellett az FTC-vel és a VSD Párducokkal is megmérkőzött.

 

U10 piros
A piros minik Dunaújvárosba utaztak szombaton, ahol az Acélbikák C, a Szekszárdi Jégmadarak és a Bajai Lurkók voltak az ellenfeleik.

 

U8 piros
Szupermini korcsoportban az OHA tornáján vett részt piros csapatunk. A házigazda óbudaiakon kívül a VUA Pandákkal és a Dunaújvárosi Acélbikákkal is összemérték erejüket legkisebb jégkorongozóink.