Csibi József elégedett a szezonnyitón látottakkal

Csibi József elégedett a szezonnyitón látottakkal

2023-09-12

Szezonnyitó felkészülési tornával hangoltak 10 év alatti jégkorongozóink a 2023/2024-es idényre.

A Kárpáti Farkasok két csapata is jégre lépett az Érdi Jégcsarnokban rendezett barátságos megmérettetésen. Az UTE, a Vasas, a Dunaújváros, a Fehérvár és a Szigeti Bikák vett még részt az utánpótlás viadalon.
 
„A piros csapat kapcsán úgy láttam, hogy már így a szezon elején is készen állnak a gyerekek jó mérkőzéseket játszani. Teljesen elégedett vagyok a piros csapat teljesítményével. Voltak kimondottan jó egyéni teljesítmények és mindenki jól érezte magát, az elért eredmény pedig kimondottan a jó csapatmunkának volt köszönhető” — kezdte értékelését Csibi József, a korosztály edzője.
 
 
„A fehér csapat tagjainak jelentős része még csak első éves, de ennek ellenére a saját szintjükhoz viszonyítva jól teljesítettek. Jó egyéni produkciókat tapasztaltam. Biztos vagyok benne, hogy sokan közülök még jobban fognak küzdeni, hogy bekerüljenek az első csapatba. Összességében nagyon jó tornán vettünk részt és szép eredményeket értünk el. Elégedett vagyok a látottakkal” — zárta nyilatkozatát Csibi József.
 
Kárpáti Farkasok - Minőségi jégkorong mindenek felett!