Értékes tapasztalatokkal teli szezont zárt az U14-es csapatunk

Értékes tapasztalatokkal teli szezont zárt az U14-es csapatunk

2026-04-27

A középszakasz-győzelem és a hosszú veretlenségi sorozat ellenére hullámzó teljesítményt nyújtott a Kárpáti Farkasok U14-es csapata a 2025/2026-os idényben.

„A szezont 50 játékossal kezdtük meg” – fogalmazott Fekecs Norbert vezetőedző, aki kiemelte, hogy az idény során jelentős mozgás volt a keretben. A felkészülési időszakban heti öt száraz és három jeges edzéssel dolgozott a csapat, külön hangsúlyt fektetve a kondicionális és koordinációs képességek fejlesztésére. A jeges foglalkozások egy részén szabad játék kapott szerepet, amely a kreativitás és a csapatkohézió erősítését szolgálta.

Az augusztusi időszakot nehezítette a jégprobléma, így a csapat kénytelen volt idegenben, többek között Óbudán edzeni. „A korlátozott jégidő miatt a taktikai elemeket nem tudtuk úgy begyakorolni, ahogy szerettük volna” – értékelt a vezetőedző, hozzátéve, hogy ebben az időszakban inkább a technikai alapokra helyezték a hangsúlyt.

Az alapszakaszt a csapat a harmadik helyen zárta, tíz mérkőzésből hat győzelemmel. A teljesítményt „közepesnek” értékelte a szakmai stáb, elsősorban a védekező harmadban tapasztalt problémák miatt. A középszakaszban azonban jelentős előrelépés történt: 15 mérkőzésből 12-t megnyertek, és az első helyen zártak.

„Volt egy nagyszerű három és fél hónapunk, amikor nem kapott ki a csapat” – emelte ki Fekecs Norbert. A fejlődés különösen a technikai elemekben és a posztspecifikus képzésben volt látványos, a hátvédek és csatárok külön foglalkozásokon dolgoztak a saját szerepkörükhöz kapcsolódó feladatokon.

Az A1-es osztályozón a Fehérvár ellen szoros párharcot vívott a csapat. Az első mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult, majd a visszavágón büntetőkkel maradt alul a Kárpáti Farkasok. „Mindenki látta, hogy jobbak vagyunk, de nem tudtuk gólokra váltani a helyzeteinket” – fogalmazott a vezetőedző, aki ezt nevezte az idény egyik töréspontjának.

A rájátszásban és a helyosztó mérkőzéseken már mentálisan is nehezebb helyzetben volt a csapat. A Győr elleni párharc elvesztése után az 5–8. helyért folytatták, ahol fizikálisabb ellenfelekkel szemben is meg kellett küzdeniük. Több mérkőzésen is visszatérő probléma volt, hogy a csapat csak a harmadik harmadban tudott igazán felpörögni.

„Talán mi vagyunk a harmadik harmados csapat” – jegyezte meg Fekecs Norbert, utalva arra, hogy nyomás nélkül, felszabadultan jobb teljesítményt nyújtottak a játékosok. A szezon egyik fő tanulsága a helyzetkihasználás hiánya és a kapu előtti párharcok elvesztése volt.

Összességében a vezetőedző reálisan értékelte az idényt. „Egész jó szezonunk volt, de a gólok hiánya és az edzéslátogatás elmaradása visszavetett minket” – hangsúlyozta. A csapat ugyanakkor több játékelemben is látványosan fejlődött, ami jó alapot jelent a következő szezonra.