Heti hoki körkép (2024. 09. 30-i hét)

Heti hoki körkép (2024. 09. 30-i hét)

2024-10-10

Sűrű hétvége van jégkorongozóink háta mögött. Hazai és idegenbeli mérkőzések mellett érdi és pozsonyi torna is szerepelt a programban.

2024. 10. 05.
U18 A alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok - Székelyföldi JA 0-5 (0-1, 0-2, 0-2)
Dósa Krisztián vezetőedző: „Ezen a mérkőzésen szembe jött az a valóság, amit már hetek óta próbáltunk megértetni a játékosokkal. Sajnos az elmúlt hetekben nem voltunk igazi kihívás elé állítva, nem kellett nyomás alatt játszanunk, ami elkényelmesített minket. Nehéz megértetni a játékosokkal, hogy gyenge a teljesítmény, amikor sorban nyerjük a meccseket- Általában ez csak akkor tudatosul bennük, amikor a saját bőrükön tapasztalják. Ezen a meccsen végre egy olyan csapattal játszottunk, amelynek játékosai megbüntették a hibáinkat és akik ellen nagyon keményen meg kellett dolgoznunk minden kapura lövésért. Az első és a második harmadban voltak jobb időszakaink, amikor meccsben voltunk, de összességében azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Meg kell tanulnunk kihozni magunkból a maximumot a gyengébb meccseken is, különben nem fogunk tudni előrelépni.”

U14 A alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok - Debreceni HK 5-4 (0-0, 3-1, 1-3, 1-0) hosszabbítás után
Érdi gólok: Veréb H. 2, Segesdi M., Simon Cs., Kotroczó D.

U16 A alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok - UNI Győr ETO HC 6-1 (1-0, 3-0, 2-1)
Érdi gólok: Marót P. 2, Miseta G., Wilcsinszky Z., Makai A., Ecseki M.
Kedves Alfréd vezetőedző: „Végig irányítani tudtuk a mérkőzést, amit előtte megbeszéltünk, mindent próbáltak betartani a fiúk. Lőttünk gólt kipattanóból, ami az előző mérkőzéseken hiányzott és a hátvédlövéseknél is mindig volt forgalom a kapu előtt, így onnan is sikerült több gólt szerezni. Ezeket a jó dolgokat kell tovább vinni a nehezebb mérkőzésekre.”

U14 C alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok B - OHA 10-2 (0-1, 8-0, 2-1)
Érdi gólok: László-Siroki Zs. 2, Szabó O., Katona B., Sárkány B., Farkas D., Balázs A., Gyuris D., Pőtyő T.
Fekecs Norbert vezetőedző: „A B csapatunk egy nálunk gyengébb csapattal játszott a hétvégén. Nem kezdtünk túl jól, de szerencsére a második harmadban sikerült javítani az eredményen. Néha a csapatjáték is megmutatkozott a mérkőzés során, de jobban oda kell figyelnünk egymásra, mert csapatként kellene egy célért küzdeni, nem egyénenként a góllövésért.”

2024. 10. 06.
U8 piros torna, Érd
Sándor-Székely Katinka vezetőedző: „A szezon első U8-as piros tornája volt hazai pályán, ahol három mérkőzést játszottunk. Volt, akinek ez volt az első alkalom, hogy tornán szerepelt. A gyerekek az első perctől kezdve nagyon lelkesek voltak, alig várták a mérkőzéseket és nagyon élvezték a játékot. Ügyesek voltak!”

U9 EMHL torna, Pozsony
Csibi József vezetőedző: „Hat mérkőzést játszottunk, szlovák, cseh, és osztrák csapatokkal. Az elsőtől az utolsó meccsig jól teljesítettünk, végig tudtuk uralni a játékot, nagyon sok szép helyzet alakítottunk ki, amiből rengeteg gólt szereztünk. 
A védekezés is jól működött, nem sok lehetőséget adtunk ellenfeleinknek a gólszerzésre, de ha a kapunkig eljutottak, akkor a kapusunk a helyén volt. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, hiszen győztesen hagytuk el a jeget mindegyik mérkőzés után.”

U16 C alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok B - NS Stars 1-4 (0-1, 0-2, 1-1)
Érdi gól: Ulicza-Elbert B.
Kedves Alfréd vezetőedző: „Két azonos színtű csapat küzdött egymással. Ami a különbség volt, hogy az ellenfél nyerni akart és ennek megfelelően küzdöttek minden korongért és mindenhonnan lőtték a kapunkat, mi meg nem voltunk elég éhesek a korongra, nem korcsolyáztunk eleget érte, és amikor nálunk volt, akkor az egyszerű megoldás helyett belecseleztük magunkat az ellenfélbe, és mindig korongvesztés lett a vége.”

U12 kék alapszakasz, Debrecen
Debreceni HK - Kárpáti Farkasok 0-0
Gulácsi Ábris vezetőedző: „Jól kezdtük a mérkőzést, az első pillanattól kezdve irányítani tudtunk. Kevés időt töltöttünk a védekező harmadban, viszont ott hiányzott a fegyelmezettség. Az összecsapás második felében sikerült emelnünk a tempót. Járt a korong ütőről ütőre, mindig volt üres ember, akinek lehetett passzolni. Elégedett vagyok a küzdelemmel, de fegyelmezettebb játékra lesz szükségünk a jövőben.”

U12 sárga alapszakasz, FTC Sátras Jégpálya
FTC-Telekom - Kárpáti Farkasok 0-0

U14 A alapszakasz, Érd
Kárpáti Farkasok - HKB Knights 6-5 (2-1, 3-3, 1-1)
Érdi gólok: Simon Cs. 3, Kotroczó D. 2, Rozgonyi Cs.
Fekecs Norbert vezetőedző: „Az A jelű csapatunk két szoros összecsapást játszott a hétvége folyamán. Kicsit könnyelműen vettük az elmúlt mérkőzéseket, így saját magunknak okoztunk meglepetést. Többen úgy gondolták, hogy nem kell teljes erőbedobással dolgozniuk, mert az előző mérkőzéseken nagyobb arányú győzelmeket sikerült elérni. Sajnos több hiányzóval álltunk ki ezúttal, így a játékosok nem dölhettek hátra és nem várhatták, hogy majd a másik megoldja helyettük, mert ha mindenki így tesz, a végén senki sem fog dolgozni, és első sorból nézzük végig, hogy az ellenfél átlép rajtunk. Nem elégedhetünk meg azzal, ahol most tartunk, mert messze van a szezon vége és sok teendőnk van még.”

U12 piros alapszakasz, Székesfehérvár
Lizards - Kárpáti Farkasok 0-0
Csehy Zsombor vezetőedző: „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hamar vezetéshez jutottunk, amit sikerült növelnünk is. Mindenki jól teljesített a mai találkozón, de a szabályokat jobban el kell sajátítani, hogy gördülékenyebben menjen a játék. Külön öröm, hogy az első nagypályás meccsen résztvevő U10-es játékosok is próbálták a szabályokat elsajátítani és betartani. A szezon első meccsét győzelemmel zártuk, gratulálok a srácoknak!”

U16 A alapszakasz, FTC Sátras Jégpálya
FTC-Telekom - Kárpáti Farkasok A 2-1 (2-1, 0-0, 0-0)
Érdi gól: Makai A.
Kedves Alfréd vezetőedző: „Az előző napi mérkőzéshez képest sokkal nagyobb volt a tempó és jelentősen több a testjáték. Az első harmadban az ellenfélnek volt több helyzete és ők is nyerték ezt a játékrészt, de a második és harmadik harmadban sokat támadtunk és nagyon sok gólhelyzetet tudtunk kialakítani. Sajnálom a fiúkat, hogy egy ilyen játék után nem szereztünk pontot, amiből a játék képe alapján járt volna legalább egy, de most az egy lőtt gól nem volt elég ehhez.”

Borítókép: Sándor-Székely Katinka edző U8-as piros csapata.