2025-10-15
Újabb izgalmakkal teli, tartalmas héten vannak túl jégkorongozóink.
2025. 10. 10.
Andersen liga, Érd
DUE-Worm Angels – Sportországi Cápák 8-7
Worm-gólok: Szekeres 3, Barna 2, Somhegyi, László, Szepessy
2025. 10. 11.
U16 C, Mátyásföld
Kárpáti Farkasok – Sportországi Cápák B 5-2
Kárpáti Farkasok – Hatvani Gigászok 12-4
Barry Lewis vezetőedző: „Sikeres volt ez a hétvége számukra. Az U14-es csapatból érkezőkkel a jól játszottunk az idősebb és erősebb ellenfelek ellen. Az első meccs szoros volt, kevés gól esett egészen az utolsó harmad végéig, akkor aztán sikerült többször is betalálni. A második találkozón ismét sokkal nagyobb és erősebb játékosok ellen mérkőztünk, de a csapat így is könnyedén győzött.“
U10 A torna, Tüskecsarnok
Csibi József vezetőedző: „Az első meccset jól kezdtük, de a mérkőzés második felére kicsit alább hagyott a lendületünk, így az ellenfél felzárkózott, de a végére sikerült föléjük kerekedni. A folytatásban hullámzó volt a teljesítményünk, voltak szép támadások gólok, viszont a védekezésünk néha akadozott, amit ki is használt az ellenfél. Összeségében a támadó játékunkkal elégedett vagyok, mert mind a négy mérkőzés után a mi neveltjeink voltak boldogabbak. A védekezésben, a saját kapunk előtti játékban még javítanunk kell, és akkor elégedetteb leszek!“
2025. 10. 12.
U10 B torna, Vasas Jégcentrum
Csibi József vezetőedző: „A kezdés jónak mondható, oda-vissza játék volt, így az első meccsen jól teljesítettek a gyermekek, sok helyzetünk volt, ha egy kicsit jobban koncentrálunk több gólt is lőttünk volna. A második meccs közepéig jól játszottunk, de jött egy rövidzárlat, és csak szaladtunk az eredmény után. A folytatásban összekaptuk magunkat, jobban védekeztünk, így szoros meccseket játszottunk. Mivel nálam a védekezés a legfontosabb, így azon van még mit javítani! Összeségében az egyik mérkőzés felét kivéve elégedett vagyok, mert a jövőre nézve láttam jó egyéni teljesítmények.“
U16 A, Győr
Kárpáti Farkasok – UNI Győr ETO HC 13-1
Érdi gólszerzők: Szabó Z. 4, Simon Cs. 2, Somhegyi M. 2, Fekete Z. 2, Ovádi B. 1, Kotroczó D. 1, Laczkó H. 1
Kedves Alfréd vezetőedző: „Azzal a céllal léptünk a jégre, hogy megtartsuk a korongot a támadó harmadban és sok lövést eresszünk kapura. Az elején könnyelműek voltunk, aztán a második harmadban keményen dolgoztunk, és ahogy láttuk, hogy már sima, ismét kiengedtünk. Egy ilyen mérkőzésen sajnos több rossz szokás tud kialakulni, mint jó, ezekre kell odafigyelni, hogy ne térjünk le a jó útról, és csapatként játsszuk végig a mérkőzést.“
U12 A, Érd
Kárpáti Farkasok – UTE
Gulácsi Ábris vezetőedző: „Az UTE csapatát fogadtuk hazai pályán. Tudtuk, hogy erős ellenféllel állunk szemben, mégis mindhárom harmadban felvettük a versenyt a vendégekkel, hatalmasat léptünk előre az 1 az 1 elleni párharcokban, és fegyelmezetten tudtunk játszani. Egyáltalán nem voltunk alárendelt szerepben, végig közel tudtunk maradni hozzájuk. Azt a kevés hibát viszont rendre kihasználták a vendégek, így az eredmény nem tükrözi teljesen a játék képét. Ritka, amikor egy vereség után pozitív az ember, viszont tudva az erőviszonyokat és látva az összeállítást, helytálltak a gyerekek. Bízunk benne, hogy több ilyen színvonalú mérkőzést tudunk játszani, és ilyen elánnal tudunk belemenni a párharcokba.“
U8 C torna, Érd
David Minarik vezetőedző: „Különleges volt számunkra a vasárnap az Érdi Jégcsarnokban, hiszen ez volt az első U8-as piros tornánk, amelyen két csapattal és 22 játékossal versenyezhettünk. Ráadásul voltak köztük olyanok is, akik egy, vagy akár fél éve kezdték el ezt a fantasztikus játékot, így volt az első torna élményük. Kicsit tapasztaltabb ellenfelekkel néztünk szembe, de játékosaink felnőttek a kihíváshoz, és meccsről meccsre fejlődtek. Azt hiszem, a gyerekek igazán jól érezték magukat, és ízelítőt kaptak a versenyszerű hokiból.“
U8 B, Pesterzsébet
Kárpáti Farkasok – Ajkai Óriások
Ifj. Ocskay Gábor JA – Kárpáti Farkasok
Kárpáti Farkasok – Szigeti Bikák Pesterzsébet
Sándor-Székely Katinka vezetőedző: „A hétvégi tornán a B csapatunk négy mérkőzést játszott. Két találkozó sikerélményben gazdag volt, a gyerekek lelkesen és bátran próbálkoztak a pályán, míg a másik két mérkőzés szoros, izgalmas küzdelem volt, hiszen az ellenfél hasonló szinten volt velünk. A torna során különösen a védekezés, korong nélküli helyezkedés, a passzjáték és a lövés utáni kipattanókra való érkezés volt a fókuszban, és bár a gyerekek még nem minden esetben tudták teljesen alkalmazni ezeket az elemeket, de igyekeztek. Ezek az apró lépések teszik lehetővé, hogy a csapat folyamatosan fejlődjön, és hosszú távon stabil, tudatos játékot építsünk. Büszke vagyok a gyerekekre.“
2025.10.13.
U16 A, Ajka
Kárpáti Farkasok – Ajkai Óriások 2-4
Érdi gólszerzők: Major B. 1, Szabó Z. 1
Kedves Alfréd, edző: „Egyszerű játékot vártam a csapattól. Az első harmadunk olyan volt ahogyan azt az eredmény is mutatta, jól játszottunk 5 az 5 ellen és emberelőnyben is sikerült betalálni. A második harmadban kaptunk néhány emberelőnyt, ahol már extra dolgokat akartunk csinálni, de ezek nem sikerültek, frusztrálttá váltunk, és ez megpecsételte a játékunkat. Lehetőséget adtunk az ellenfélnek, hogy ránk jöjjenek, és ezekből gólt is szereztek. A harmadik harmadban pedig az ellenfél kapta meg az előnyöket amiből, kettőt gólra váltott és el is döntötte a mérkőzést. Sajnos olyan a bajnokság, hogy egyik napon elég egy harmadot jégkorongozni, de a következő napon már minden más, ott 60 percen keresztül kell fókuszálni és keményen dolgozni.“